Néprajz

Kisgyarmat leginkább kultúrája révén ismert a köztudatban, ezen belül is az itteni népviselet a leghíresebb. Kisgyarmat ugyanis egyike a hat kurtaszoknyás községnek, s egyes vélemények szerint talán éppen az itteni népviselet a legszebb valamennyi közül. A táncoslábú kisgyarmati hagyományőrzők csoportja igyekszik életben tartani az ősök hagyatékát: "Dédapáink nyomában" címmel sokfelé megfordultak. Üveges táncuknak többek közt Fehérgyarmaton, Budapesten, Vácott, Bécsben tapsolhatott a közönség, s ha tehetik, nem hagynak ki egyetlen népviseleti fesztivált sem. De ennél is fontosabb a hazai igény. A Csemadok helyi csoportja közreműködésével (vezetője Mészáros Júlia) több népszokást mutattak be: tollfosztást, húsvéti locsolkodást, disznótort.

A kurtaszoknya

A kurtaszoknya az Alsó-Garam mente népviselete, amely hat (vitatottan hét) falut ölel fel: Bény, Kéménd, Bart, Kőhídgyarmat, Kisgyarmat és Garampáld. A hetedik faluként Kicsindet említik, de kérdéses, hogy itt valójában hordták- e ezt a viseletet. Az újabb szakirodalmak a "kurtaszoknyás hatfalu" névvel illetik ezt a vidéket.
"A hat falu öltözködése teljesen azonosnak mondható, bár megkülönböztető jegyei mindegyiknek vannak. Az itt élő, főként a legénye, első látásra meg tudta mondani, hogy a leány melyik faluból való." (Jókai-Méry)
Ehhez a népviselethez fűződik egy monda, miszerint a török idők alatt a török császár elrendelte, hogy az asszonyok kurtítsák meg szoknyáikat, hogy jobban lássa a lábukat. Ám az eszes asszonyok a szoknya hosszából levágtak, a derékrészt viszont meghosszabbították, így jártak túl a török császár eszén.
A kurtaszoknyás viseletet, mint általában minden viseletet gyermekviseletre, férfiviseletre, női viseletre szokás felosztani. A férfi viselet nem sokban tér el a környező falvak viseletétől, viszont a női viselet kiemelkedik a többi közül különleges derékrésze révén.

Nőiviselet

Amikor a lányok kimaradtak az iskolából, úgy öltözködtek, mint a felnőttek. A leány, menyecske és a fiatalasszony öltözete csupán a fejviseletben tért el.
A lányok ünnepek alkalmával a hajukat kifonóba fonták, fordított T alakban szétválasztották, és két oldalt befonták, ezt hátul egy harmadik fonatba fonták. Kifonó szalag segítségével olyan hosszúra, hogy a szoknya közepéig ért, végére színes szalagot kötöttek. Később már csak a hajukat hátrafésülték egy ágba fonták, ennek végébe is színes szalag került. A lányok hétköznap hidegebb időben, nyáron a poros munkákhoz fejükre kendőt kötöttek. Esküvő alkalmával a leány haját kifonóba fonták, fejére került a rezgő tornyos koszorú.
A menyecskék a hajukat 3 fonatba fonták, mint a lányok, de a hátsó fonatot feltűzték kontyba. Ünnepekkor a kendő alá pintlit tettek, fiatalok fehéret, idősebbek feketét. Hátul a kontyra került az aranyos konty, keménypapírból készült, szövettel vagy selyemmel vonták be. A kontyra egy színes mintázatú szalagot kötöttek csatra, ami a szoknya aljáig lelógott. A pintlit a menyecske addig viselte, míg a második gyermeke meg nem született. Ezek után már csak a hátrakötőt hordta. A XX. századtól a menyecskék már tilangli ill. nyecces kendőt viseltek, télen viszont belinder kendőt.
A sípujjú ing vászonból készült, az ujjak szélére csipkét varrtak. Az ünnepi ing viselet a csipkésujjú ing volt, ami gyolcsból készült, nyakáig gombolható, könyök fölött kötötték meg az ujját és a leány csuklójáig ért a csipkefodor. Ezt az inget csak a nagyobb lányok hordták, ilyen ingben mentek férjhez. Az ing ujját karra valóval kötötték meg. A következő ingfajta a lémeces ing, amely annyiban tér el a sípujjútól, hogy a ráncokat gallannal kötötték meg a karon.
Az ing fölé vették fel a pruszlikot, amely mellényszerű ruhadarab, a csípőnél pofándli, amely vászonból készült hurkaforma. Ezt télen, nyáron viselték. A pruszlik hétköznapra karton, szövet, ünnepre selyem, a legnagyobb ünnepre vastagselyemből készült. Az anyaga a felsőszoknyáéval azonos. A mellény karcsúsító vonala mentén síkkal díszítették.
A nyakukba nyecces-, tilangli- , tüttüsös-, petrezselymes kendők egyikét kötötték. Háromszögletűre hajtották és tették fel. Elöl a mellen keresztezték, hátul pedig a szoknya fölött, a csípőn kötötték meg, a két végét kétfelé igazították. Télen a belinder kendő mellett bekecset, lajbit is hordtak, amelyet báránybőrből vagy posztóból varrtak.
Ujjasok a lipityő, lebegő, amelyet kartonból, selyemből, mosóanyagból, berhentből, szövetből készítettek. Elöl gombokkal záródott. Nem díszítették, csak munkához használták. Másik ujjas a kaca, farkas kaca, amely bársonyból, szövetből, plüssből készítettek el. Dupla bélése volt, de bélelték különböző anyagokkal is (vatta, báránybőr). Barna vagy fekete színűt készítettek. Legfőbb dísze az ezüstkapocs volt, ami elöl fogta össze a kacát. Ez volt az ünnepi viselet része.
Pendelyt, pentőt vászonból varrták, ezt tették az alsószoknyák alá, madzaggal vagy gombbal zárták.
Az alsószoknyát a pofándlira helyezték, egymás fölé többet is. A pentőre posztószoknyát vettek, amelynek szélén zöld szövet volt, az alja kétrétű, hogy többet mutasson. Ezt nevezték zöld allyú szoknyának, amit télen, nyáron, hétköznap és ünnepen is viseltek. A felsőbb rétegeken barhent alsószoknyák és csipkésaljú gyolcsszoknyák rétegeződtek, amelyeket mostak, keményítettek, vasaltak es kulmiztak egyaránt. Az alsószoknyából a kisebb lányok 6-8 darabot, a nagyobb lányok, a menyecskék és a menyasszony esetleg 10-12 darabot is felvettek egyszerre.
A felsőszoknya posztó, bársony, szatén, karton később vastagselyemből készült. A szoknyát kézzel ráncolták, úgy a derékrészt, mint az alsó részét. Deréknál apró ráncok voltak, míg az alsó részen nagy ráncokat készítettek. A hasi részt simán hagyták. Majd ezeket a szoknyákat is kulmizták: a kulmivasat szenes parázson megmelegítették, amit egészen az apró fodrokig bedugtak a szoknya ráncai alá, így formálva a hullámos ráncokat.
XIX.század végénél, 1920-as évek végéig fél lábszárig értek a szoknyák. Szőköl Lujza kezdte varrni a rövidebb szoknyákat, mert neki így jobban tetszett. (Jókai-Méry) Ez a változat megtetszett a környékbelieknek is, ők is ilyet csináltattak.
A lányok, asszonyok hétköznapra, munkához karton szoknyákat viseltek. Kimenőre, táncba nyáron elhordott szoknyát, vagy kartonszoknyát viseltek a menyecskék. A lányok táncba járó ruháját zsinórdíszítéssel és csipkével díszítették.
Nagyon fontos ünnep volt a templom búcsúja. Ilyenkor a lányok új vastagselyemszoknyát kaptak. Erre a szoknyára nagyon vigyáztak, ebben a búcsúi litánia után csak egyet táncolhattak, de tánc közben a fiúk a lányok derekát zsebkendővel fogták meg. Menyasszony korukban kapták meg a lányok a legszebb ruhájukat, amit menyecskeként nagy ünnepekkor viseltek.
A templomi viselet egyik kiegészítője a farra való, ami 8-10 cm vastag szalag, amellyel a tilangli és a nyecces kendő hátul keresztbe tett részét kötötték át a szoknya felett, majd letűzték a szoknyára, hogy kifeküdjenek a szoknya aljáig.
Az idősebb asszonyok régebbi divatú szoknyákat hordtak, inkább sötétkék és barna színben jártak.
A viselet egy másik kelléke volt a kötény. A körülkötény a szoknyát teljesen körülérte, madeira csipkéből készítették, átlátszott rajta a szoknya. Később már csak nagyobb ünnepek alkalmával és a menyasszony hordta. Kiskötény csak a szoknya elülső részét takarta, olyan hosszú volt, mint a szoknya. Fiatalok fehér selyem kötényt, míg az idősebbek fekete kötényt viseltek. Templomba és a mulatságokba a kötény elé szalagot kötöttek a lányok és a menyecskék, aminek végei a szoknya aljáig értek. A melles kötény a II. világháború után lett divat. Kartonból készült, a mellrészt egybeszabták a loknis alsórésszel, a vállnál széles pántok futottak hátra, ahol keresztezték egymást. A kötény hátul kötődött.
Az ünnepi népviselet díszei voltak a nyakékek. 7-8 sor ezüstgyöngyöt viseltek a lányok, menyasszony és a menyecskék. Az ezüstgyöngyhöz tartozott még a begyegő, pityegő, ami leggyakrabban piros szalagból kötött csokor, amit a vállkendő fölé tűztek ki, ágai derékig lógtak le.
A XIX. században gyakori volt a színes harisnya. A lányok és menyecskék fehéret hordtak csizmához is. Az idősebbek barna vagy fekete színű mintás gyári harisnyát viseltek.
A lányok és menyecskék ünnepek alkalmával a rácostorkú, tiklis, csörgős, csikorgós piros csizmát viselték. A lány szüleitől kapta esküvőjére. A vőlegénytől jegyajándékba egy pár géptűzéses fekete csizmát kapott. A piros csizma a nagy ünnepekre, míg a fekete a kisebb ünnepekre szolgált. A menyecske a piros csizmát csak a második gyerek megszületéséig hordta, utána a feketét húzta fel a nagy ünnepekre is.

Férfiviselet

A legények a férfi viseletet csak akkor kapták meg, amikor már férfiakhoz hasonlóan dolgoztak.
Nyáron a fiatalok keskenyebb, idősebbek szélesebb karimájú pörge kalapot hordtak, amit díszítettek aktuális virágokkal, kalásszal, rozmaringgal.
Télen viszont kucsmát viseltek. A régies testi ruhát vászonból készítették. A juhászos ingük bő ujjú volt, nyaka pánttal szegett, elöl madzaggal kötötték meg, kézelőtlen. Ezt a századfordulótól csak az idősek és a juhászok hordták. Az újabb vállfoltos volt, keskeny kézelőjű gombbal záródott. Régen gallértalan, majd keskeny hegyes gallérú lett.
Szűk gatyát viseltek, vászonból varrták. Korca 2-3 cm széles volt, ebbe húzták a pertlit, amivel a derékhoz erősítették. A derekát csak hátul ráncolták. A nős férfiak a nadrág szárát a csizmán kívül viselték, míg a legények a csizmába tűrték. Hétköznap a férfiak a nadrágot kifordítva hordták. Ünnepek alkalmával a derekukra piros bécsi kendőd kötöttek. Később ezt a nadrágot már csak munkaruhaként viselték. Kötényt is viseltek a férfiak, amelynek egyik sarkát feltűzve viselték. A parasztok melles kötényt hordtak, de csak vasárnap délután a munkához.
A házasulandó legény esküvőjére kapta a kék, később fekete posztó zsinóros öltözetet- vőlegínyruhát, ez haláláig ünnepi viselete maradt, ehhez kézelős inget viseltek. Télen nyakravalót kötöttek nyakukba (pamutsál). Az ing vagy az alsó ujjas fölé mellényt vettek, ami posztóból készült és barhenttal bélelték. Télen bekecset is hordtak. Gubát viseltek, mint felsőkabátot, ami csípő alá ért, ezt is barhenttal bélelték.
Ünnepek alkalmával a lábbeli a csizma volt, ami oldalvarrott magyar zsinóros fekete csizma volt.

Gyermekviselet

A csecsemő fejére főkötőt- süsüt tettek, az ünnepi világos, míg a hétköznapi sötétebb színű volt, rajta díszítésként szalaggal. A fiúk általában kék színűt kaptak. A főkötőt elöl kötötték meg szalaggal (ünnepi) vagy gallonnal-madzaggal (hétköznapi). A pelenkát vászonpendelyből, ill. barhentszoknyából készítették. Otthonra két ingecskéjük volt, amit flanelkelméből készítettek, az ünnepi ingecskéből csak egy volt, ami gyolcsból készült. Az ingecske hátul nyitott volt, felül madzaggal kötöttek meg. A csecsemőket négyzet alakú pólyavánkosba kötötték, a hétköznapiból kettő volt, ami kockás, csíkos tarka huzatú, míg az ünnepi fehér gyolcsból készült, amelynek sarkára fodrokat varrtak. A pólyát szalaggal (ünnepi) vagy madzaggal (hétköznapi) kötötték át.
A nagyobb babákra már barhent- vagy kartonujjast, réklit adtak. A szabása olyan volt, mint az ingnek, de ezt elöl gombolhatóra készítették.
Mikor már nagyobb volt a gyermek a fiúk haját kopaszra vágták, elöl hagytak nőni egy kis hajat. A kislányok haját egy éves korukban levágták, később már csak növesztették, majd befonták és pántlikával kötötték meg. A fiúk fejére barna vagy szürke tollas kalap került, a lányok fejkötőt- farkas süsüt hordtak télen és nyáron is egyaránt. Télen a hidegben tetejére még kendőt is kötöttek.
A fiúk inge a férfiakéhoz hasonló, gyolcsból, ill. mosóanyagból készítették, általában kék színű volt. A kislányoké a nőkhöz hasonló volt, fehér gyolcsból, vagy színes kelméből készült. Az ujj végére csipkét varrtak. Télen az alul nyitott kezes-lábast hordták fiúk, lányok egyaránt. Télen ujjas farkaskacát hordtak, ami berhendből készült, ezt a felsőruha alá vettek fel. A felsőruha nem volt más, mint a melles szoknya (Bény), korcos szoknya (Kéménd), derekas szoknya (Garampáld). A fiúk is ezt hordták. Ez a szoknya hasonlított a helyi női viseletre, hosszú derékrész vállpántokkal. A fiú és a kisleány viselet abban különbözött, hogy a fiúké hosszabb volt és sötétebb színű. A ruha állandó viselet volt, minden évszakban ezt hordták. Nyáron mezítláb jártak, a házban, ősszel és tavasszal is ún. tutyit húztak a lábukra, amit öreg kalapból készítettek. Csizmát csak télen templomba és ünnepekkor hordtak.
Iskolás korukra a fiúk viselete megváltozott. Felnőttes inget, kabátot (télen), nadrágot kaptak. Lábukra kapcát húztak majd csizmát, de csak iskolába. A kislányok viselete nem változott, de lábukra nyáron már papucsot húztak, ősszel és télen bőrcipőben jártak.