Történelem

Kisgyarmat a Duna menti síkság keleti részében, szép természeti környezetben fekszik. Párkánytól 18 km-re északra a Szikince-patak mellett az egykori Esztergom, Hont és Bars vármegyék határán található.

A község határa már a régmúlt időktől fogva alkalmas volt az emberi letelepedésre. Ennek bizonyítékai a neolit (újkőkor) időszakából származó régészeti leletek, a voluta (vonaldíszes) és a lengyeli kultúra telephelyei. A település intenzív volt a bronz- és a latén korban, különösen értékesek a az avar kaganátus idejéből feltárt régészeti leletek.

Neve az ősi magyar "Gyarmat" törzsnévből ered. A település már 1135-ben a bozóki prépostság alapítólevelében szerepel "Garmoth"alakban. 1248-ban "Jormoth" néven említi oklevél. 1297-ben "Gormoth", 1349-ben "Atagyarmata" néven említik. 1377-ben említik Szent Márton tiszteletére szentelt templomát. A Hontpázmány nemzetség birtoka, majd 1327-ben a Bényi apátság tulajdona. A 18. századtól pedig a Pálffy család birtoka.

A török adószedők 1664. évi összeírásában a község Kis Gyarmad néven szerepel, amely az újvári tartományba, Hond (Hont) vármegyébe, Újvár szandzsákba és Esztergom egyházi birtokba tartozott. A községben 43 háztartás volt és 66 fejadóköteles személy. Ebből az érdekes és fontos összeírásból megtudhatjuk azt is, hogy Kisgyarmat a nagyobb községek közé tartozott.

A török idő csatározásait Kisgyarmat nagyobb károk nélkül vészelte át. Nagy csapást jelentett azonban az 1713-as pestisjárvány, amely itt is megtizedelte a lakosságot.

1720-ban Kisgyarmaton 42 háztartást jegyetek fel, kevesebbet, mint az 1664-ez török összeírás idején, ami az előző évekdrámai eseményeinek számlájára írható.

Vályi András 1799-ben így írja le: "Kis Gyarmat. Elegyes magyar falu Hont Vármegyében, földes Ura G. Pálfy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Páldon felül 3/4 órányira Garam felé, határja gazdag, javai külömbfélék, malma Szikintze vizén, réttye, erdeje elegendő, piatza Esztergomban 3 órányira, első Osztálybéli."

1828-ban 89 házában 597 lakos élt, akik szőlőtermesztéssel, juhtenyésztéssel foglalkoztak.

Az 1848/49-es magyar szabadságharc eszméit Kisgyarmat lakosai is lelkesen fogadták. A honvéd hadsereg soraiba 10 helyi lakos vonult be, akiket a 18. Komárom-Vác zászlóaljba osztottak be. A község a szabadságharcban nem töltött be jelentős szerepet, a nagyobb események közvetlenül nem érintették.

1856-ban a község határában elvégezték a tagosítást, ezzel megtörtént az egész határ rendezése. 1886-ban a Zsellérföldek dűlőn (Dobosok) kis földdarabokat osztottak ki a szegények és a zsellérek számára.

1895-ben a községben jegyzőséget létesítettek. Ide tartozott Garampáld és Zalaba is, így Kisgyarmat a közelebbi környék központja lett.

A község egyébként is lassú fejlődését az I. világháború kitörése fékezte le, amely az egyszerű emberek számára csak szenvedést és bánatot hozott, s ezt a gazdasági válság még fokozta.

Az 1918-es év Kisgyarmat életében is komoly változást hozott: a község az újonnan keletkezett I. Csehszlovák Köztársaság része lett. A lakosság élete nem változott, továbbra is földműveléssel foglalkoztak. A Pálffy-nagybirtokot részben elkobozták és kiárusították a helyi lakosoknak.

1920 körül a község egy részét elpusztította a tűzvész.

1930-ban Zalabán létesítettek jegyzőséget, s így Kisgyarmatról átköltöztették oda a hivatal egy részét. A helyi jegyzőséghez ezután csak Garampáld község tartozott.

Bővült a vállalkozók köre, elsősorban a zsidó származású lakosokkal. Vegyesáru-kereskedés volt itt, valamint üzlet és kocsma működött. Fejlett volt az itteni szövőipar. Működtek itt úrbéresek, akiknek a tulajdonában közös rétek, legelők és erdők voltak, valamint juhosgazdák is.

Az 1938. november 2-i bécsi döntés után Kisgyarmat újra Magyarország része lett.

A falu a II. világháborúban ismét sokat szenvedett. A környéken ádáz csatákat vívtak a szovjet és a német csapatok. A község 70%-a megsemmisült.

A háború után a község ismét Csehszlovákia része lett, a nyugtalan időszak azonban nem ért véget. A magyar nemzetiségi lakosokat megfosztották polgárjogaiktól, bezárták a magyar tanítási nyelvű iskolát. 1946-ban kb. 30 helyi családot deportáltak kényszermunkára Csehországba, 3 családot pedig a lakosságcsere keretébe áttelepítettek Nagykovácsiba.

1948-ban a napi élet rendje lassan helyreállt, de Kisgyarmat is a szocialista község kialakításának útjára lépett. Ekkor lett a község hivatalos neve Sikenička.

Fokozatosan ismét elkezdődött a magyar nyelvű iskolai oktatás, a magyar nemzetiségű lakosok visszakapták polgárjogaikat.

1949-ben megalakult a Csemadok és a népművészeti csoport. A falu fokozatosan fejlődött.

A rendszerváltás után a gazdasági helyzet fokozatosan romlik, nő a munkanélküliség. A fiatalok a jobb munkalehetőség reményében városokba költöznek, s így a lakosság száma is fokozatosan csökken. 1869-ben a községnek 682 lakosa volt, 1900-ig ez a szám 821-re, sőt 1930-ig 891-re emelkedett. Ezután azonban a lakosság lélekszáma állandó csökkenést mutatott: 1940-ben 848-an laktak itt, 1961-ig ez a szám 776-ra csökkent, 1970-ig pedig 702-re. Napjainkra a község lélekszáma 450 főre csökkent.

Jelenleg a község hasonló problémákkal küzd, mint a szlovákiai falvak többsége, s élteti a remény, hogy a jövő mégiscsak örömtelibb lesz majd.

forrás: Honismereti Kiskönyvtár 202. szám (KT Kiadó Kft. Komárom)